Budapest - Bamako 2012

 

A Dakar egyetlen szellemi örököse Afrikában 2012-ben is nekivág a Szaharának és Afrikának. A Budapest-Bamako az amatőr autóversenyzők és profi kalandorok éves zarándoklata a fekete kontinensre. Immáron 7. éve a mottó változatlan: “BÁRKI, BÁRMIVEL, BÁRHOGY!

A versenyen profi nyomkövető és kiértékelő eszközök segítségével szervezett, magas színtű tájékozódási kalandrally vár az indulókra. A kaland kategóriában két ellenfelet kell majd legyőzni: az időt és a távolságot. 9000 kilométer 15 nap alatt.

2012-ben a verseny és kaland kategóriában induló járművek azonos útvonalon teljesítik a távot. A futam Budapestrol indul és Bissau-Guineaban ér majd véget. Bissau-Guinea érintetlen, romantikus afrikai kis ország. Olyan hely, amiből már nincs sok a világban. Afrika egyik legkisebb állama a nyugati parton Szenegál és Guinea között, melynek felségterületéhez tartoznak a Bijagis-szigetek is.

Bissau-Guinea agrárország. Földünk 10 legszegényebb országának egyike. Gazdasága a mezőgazdaságán és a halászaton alapszik.

Bissau-Guineában a lakosság 61%-a analfabéta. Az ország kormánya szigorúan ellenőrzi az iskolásokat, hogy járnak-e iskolába. Az iskolakötelezettség 6 éves kortól van. Az állam hivatalos nyelve a portugál, azonban a gyerekek otthon nem beszélik ezt, így nehéz a dolguk.

Az úthálózat hossza 5000 km, amiből 400 km az aszfaltozott. A legjelentősebb tengeri kikötő és nemzetközi repülőtér Bissauban van. A belföldi közlekedés nagy része a vízi utakon bonyolódik.


How to choose the best web hosting company and put your business to the next level.
honlapkeszitesHonlapkészítés
Joomla Templates designed by Joomla Hosting