Budapest - Bamako 2011



A 2011-es futam tudósítása:

forrás:budapestbamakorally.com

"Szeretnénk mindenkit folyamatosan tájékoztatni arról, hogy melyik csapatok adták már fel a 2011-es Budapest Bamako Rally-t. Mindenkit kérünk, ha van információja, akkor ossza meg velünk.
A képen látható autó még úton van. Azokat a csapatokat soroljuk itt fel, akik lélekben is feladták már a versenyt.
Vasárnap feladta már a versenyt Space Station (39) csapat, melynek pilótája az az Alastair Caldwell volt, aki az 1969-es évadban a Formula 1-es McLaren istálló színeiben a Formula 1-ben versenyzett. Alistar Caldwell egy 15 éves Peugeot 205-sel vágott neki a távnak és nyerni jött! Ugyanezzel az autóval nyert 2002-ben és 2005-ben World Cup Rally sorozatban. Alastair Caldwell 2003-ban megnyerte a London-Dakar veterán ralit is, maga mögött hagyva komoly terepjárókat. Megemlítendő még, hogy Alastair Caldwell 1973-tól 1977-ig a McLaren csapat főnökeként Nelson Picquet és Emerson Fittipaldi managere is volt.
Szintén feladta a futamot a Team Hawaii (20) is. Pedig ők messziről jöttek. A csapat tagjai David Owens és fia Hawaii-ról jöttek. Az 1968-as Baja bogaruk még Szlovéniában robbant le.
Feladta a versenyt Luis Phillipe (00), Villám Géza Peugeot 504-eseis az SMS fal alapján.
Friss értesülés szerint a Márkaszervíz (169)  motoros versenyzője, Molnár Márk a marokkói Taza település mellett motorjával bukott. A balesetben a motor teljesen összetört, míg a sportolónál a kórházban a röntgen bordatörést állapított meg. Ő is a verseny feladására kényszerült. Jobbulást kívánunk neki!
A január 20-i csütörtöki etapon kiesett a Fischer Motorsport (27) csapat is. A Vedd Észre (7) csapat tagjai éjjel fél 4-kor fedezték föl a bajba jutott Fischer Motorsport (27) csapat autóját. Az autó jobb első kereke kitört, valószínűleg egy nagy sziklára futhattak. Személy sérülés jeleit nem látták, de hosszas keresgélés után sem találták az autó utasait. A jarmukovetes.hu budapesti szakemberei szerint az autó akkor már órák óta ebben a kanyonban vesztegelt. Mentőcsapathoz sem érkezett bejelentés. A csütörtök reggel még eltűntnek vélt Fischer Motorsport (27) csapat tagjai az osztrák Kurt Fischer és navigátora a nap folyamán jelentkezetek a budapesti versenyirodánál. Ahogy a szervezők sejtették, segítséget kértek egy közeli faluban, az Atlasz egyik szurdokában hátrahagyva az autójuk roncsát, és szerencsére személyi sérülést nem szenvedtek. Ők is a verseny feladására kényszerültek.
A TUBI TEAM (2) csapat is a verseny feladására kényszerült. Még 2011. január 20-án, csütörtökön este Tiznit-től 30 km-re délre elfogyott az erő az autójukból! Nagy nehezen meg tudták csinálni a hibát és a mezőny után indultak több mint 1 napos hátrányban! Agadírtól délre kb. 200 km-re Guelmim-nél aztán a kocsi újra megadta magát. Ugyan ott még nagy nehezen szereztek egy trélert, amellyel Agadírba vitették magukat. De itt sem sikerül még alkatrészt szerezniük, mivel jelenleg hétvége van. Marokkóban hétfőn ünnep van, ezért a szerelők csak szerdára tudták vállalni az autó megjavítását. A csapat tagjai ezért úgy döntöttek, hogy befejezik a versenyt, mert már nem látják értelmét, hogy a mezőny után menjenek, mivel nincs esélyük, hogy utolérjék őket.
Az MCG Films (9) csapata súlyos tüdőgyulladásra hivatkozva szállt ki a futamból szombat reggel Boujdour-ban.
Egy román túra kategóriás csapat legénység is feladta a futamot szombaton. Vajon kik Ők?
Röviddel a Mauritániába való átlépés után, mindössze 200 méterre a határtól az AP (109) csapat IVECO-ja felborult és négy pördülés után állt meg. Jerzy Bodzioch a felborult IVECO lengyel sofőrje fejsérülést szenvedett és valószínűleg belső vérzése is van. Őt egy  Nouakchott-i kórházba  szállították. Érdekes módon a csapat nem szerepel a Szervezők hivatalos oldalán a csapatok listájában.
Jöttek szerencsére jó hírek a lengyel csapatban kapcsolatban.
A lengyelek  IVECO-ját jól összetörve, üveg nélkül egy-két őrült síszemüvegben és télikabátban levitte B2 Beachre. Az IVECO elpusztíthatatlan!
A balesetről azt tudtuk meg, hogy Liliana vezette az autót, mivel Jurek átadta a kormányt a határ után a Lilianának, merthogy 70 km jó úton a tábor. Egyből jött egy nagy gödör, a kislány ahelyett hogy átment volna rajta azokkal a kemény, terep gumikkal fékez...ett és ki akarta kerülni, felborultak, négyszer fordultak át....
Jelenleg, kedden a lengyelek Nouakchott-ban egy hotelben, a Sahara Auberge-ben vannak. Hétfő délután még elég vacakul érezték még magukat, de a kivizsgálás után már optimistán álltak a világhoz. (A helyi kórházban, de az ultrahang nem mutatott ki semmi problémát.) Fáj mindenük, de csak zúzódásaik vannak, újra születtek.
Jurek, aki 30 év után levágatta a bajuszát, most 20 évvel fiatalabbnak néz ki. A versenyt folytatni akarják, egy Renault Clio-val mennek tovább. IRÁNY SENEGAL ÉS BAMAKO :-)
Az IVECO meg elindul vissza Lengyelországba, amint megjön a plexi hozzá.
Január 24-én, hétfőn Nomadbiker.com (162) csapat motorosa Egyed Zoltán bukott a B2 Beach közelében. A csapatokkal utazó egyik orvos a helyszínen ellátta és most kísérik Nouakchott-ba a kórházba. Időközben kiderült, hogy este történt még egy motoros baleset. DL Desert Troop (164) motorosa, Latyák István pedig késő éjjel érkezett be a tábori mentőcsapathoz. Ő a dűnék között esett motorjával.
A balesetet szenvedett DL Desert Troop (164) motorosát kora reggeli apállyal a csapat M1-es mentőegysége szállította Nouakchottba. A röntgenfelvételek szerint három helyen tört el a kulcscsontja. Gyurkó Gábor mentési vezető elmondása szerint, ha a traumatológiai vizsgálatok engedik, akkor Latyák István már ma este repülhet haza Budapestre..."